Vagyonvédelem hosszútávon alapítvánnyal, maximális anonymitással
Azoknak, akik elsősorban vagyonvédelemre akarnak céget használni, hosszú távra terveznek, nagy vagyonokat akarnak átmenteni az offshore cégükre és ezt majd átörökíteni a gyermekeikre, ajánlunk egy maximális biztonságot és anonymitást nyújtó megoldást.
Ez a struktúra egy cég és egy alapítvány kombinációja.
Ebben az esetben ön alapít egy cégeta következő helyszínek valamelyikén, természetesen névleges igazgatókkal:
Panama,
Belize
Nevis,
És ezzel egyidőben létrehoz egy alapítványt Panamán, ezt is névleges tanácstagokkal, de az ön kizárólagos irányításával és haszonélvezetével. Ez az alapítvány fogja tulajdonolni a fent megalapított cég részvényeit.
Ez a cégstruktúra olyan "tűzfalat" jelent önnek, amin keresztül soha senki semmilyen esetben nem juthat el önhöz, még ha bírósági eljárás indulna is ön ellen, illetve a cég ellen, ha zárolni akarnák a cégvagyont stb. A panamai törvények maximális védelmet nyújtanak a panamai alapítványoknak, ami azt is jelnti, hogy soha semmilyen körülmények között sem zárolhatja senki az alapítvány vagyonát, ezen keresztül a cég vagyonát sem.
Nézzük, hogy is néz ki ez a gyakorlatban:
Az alapítvány több részből áll:
ALAPÍTÓ:
Az alapító a személy bejelenti az alapítványt a nyilvános nyilvántartásba. Cégünk biztosítja a névleges alapítót. A papírokkal együtt kapni fog egy dátum nélküli lemondónyilatkozatot, amivel az alapító utólagosan lemondatható.
Alapítványi tanács: A tanács ugyanazt a funkciót szolgálja az alapítványnál, mint egy vállalatnál az igazgatótanács. A tanács tagjainak neveit és útlevélszámait
bejegyzik a nyilvános nyilvántartásba. Természetesen bizosítjuk a névleges tanácstagokat is. A papírokkal együtt kapni fog egy dátum nélküli lemondónyilatkozatot, amivel az tanács tagjai utólagosan lemondathatóak.
Védnök: A Protector = Védnök az Alapítvány tényleges vezetője, akit az alapítványi tanács nevez, erről kap egy közjegyzővel hitelesített dokumentumot és ettől a ponttól fogva ővé az irányítás és ő rendelkezik az alapítvány vagyona felett. Ez a dokumentum nem nyilvános, így a Védnök 100%-ig névtelen maradhat!
Haszonélvezok: A haszonélvezőket egy dokumentumon keresztül nevezi meg a Védnök. Ebben elsődleges haszonélvezőnek maga a Védnök van megnevezve, de itt adhatja meg pl. a gyermekeit is haszonélvezőnek. Ez a dokumentum privát dokumentum, úgyhogy 100%-ig névtelenek maradnak az alapítvány haszonélvezői. A haszonélvezőket csak a Védnök jelölheti meg, és változtathatja meg!
Az alapítvány négy fő célt szolgál:
1. Tulajdonolja a megalapított cég részvényeit: Ez az alapítvány lesz a tulajdonosa a cégének, így ha bárki is elkezdene nyomozni a cég után eljuthat eddig az alapítványig, de itt egy "tűzfalba" ütközik, mivel a panamai alapítványoknál nem deríthető kik állnak az alapítvány mögött, így ön a legnagyobb biztonságban és anonymitásban tevékenykedhet!
2. Anonyman tud bankszámlát nyitni: Ebben a formában az alapítvánnyal tud úgy bankszámlát nyitni, hogy nem ön nyitja a számlát, nem az ön adatia kerülnek be a banki adatbázisba, hanem az alapítvány tanácsa nyitja meg a számlát, így ön teljesen névtelen maradhat!
3. Az alapítvány vagyonát gond nélkül örökölhetik az
örökösök: A Panamai törvények szerint, egy Alapítvány vagyona "non-embargable",
és "non-sequesterable", ez azt jelenti, hogy senki nem fagyaszthatja be a számláit, vagyonát nem zárolhatják semmilyen
körülmények alatt sem! Ez egy olyan biztonságot nyújt ami elég megnyugtató!
A Védnök határozza meg a haszonélvezők névsorát, milyen vagyonból milyen mértékben részesednek stb. A Védnök halála esetén az örökösök megkapják örökségüket amit nem sújt semmilyen adó, sem az ajándékozási, sem az örökösödési adó.
4. Az alapítvánnyal támogathatja szeretteit legálisan: Lehetősége van arra, hogy az alapítvány pl. ösztöndíjat adjon az ön által meghatározott enyéneknek, így támogathatja teljesen legálisan hozzátartozóit.
Valamint az ön pl. magyarországi cége is adományozhat a panamai alapítványának, - amit természetesen leírhat költségként!
Panama privát alapítvány csomag tartalmaz:
- Eredeti Foundation Charter spanyolul, amit bejegyeztek a nyilvános nyilvántartásban.
- Foundation Charter Official angol fordítása.
- Nominee alapítványi tanács (szabadon választható) dátum nélküli lemondónyilatkozattal, közjegyzovel hitelesített.
- Protectorate Document , -ebben nevezik ki önt Protektornak,- közjegyzovel hitelesített.
- General Power of Attorney, ( teljeskörű meghatalmazás) közjegyzovel hitelesítve.
- A haszonélvezők levele.
- Vállalati tőkeszámla Visa Gold Debit Carddal USD Checkbook, és
Internet hozzáférés.
Az Alapítvány & cég csomag tartalama:
Az alapítványhoz mindazt amit fent már leírtunk +
Panama IBC csomag tartalamaz:
- Original Articles Incorporation ( alapító okirat) spanyolul, amit bejegyeztek a nyilvános
nyilvántartásba.
- Incorporation Articlesének az angol fordítása.
- Nominee Directors , névleges igazgatók dátum nélküli lemondó levele, közjegyzővel hitelesítve.
- Az igazgatótanács elso ülése, ahol a névleges igazgatók lemondanak a jogaikról és kibocsájtják a részvények 100%-át.
- Company Share Certificate, vállalati részvényeket.
- General Power of Attorney, ( teljeskörű meghatalmazás) közjegyzovel hitelesítve.
Vállalati bankszámla (az IBCnek)
- Nyitható az Észak-Európában levo megfelelo bankokban, Cipruson vagy Belize-ben.
- A bankkártyák elérhetőek.
- A biztosított hitelkártyák elérhetőek.
- Az online banki-ügyintézés elérhető.
- Sok pénznemből álló számlák.
Levéltovábbítás szolgáltatás
- Vállalati PO Box Panamában.
- Fizikai cím Panamán, ahová pl. csomagokat is fogadhat.
- A leveleket továbbítják póstán, futárral, vagy faxon, vagy scennelve email-ben.
Futár díját is tartalamazza
- Futárral küldik a dokumentum csomagot. A szállítás kb 3 napot vesz igénybe.
Évi megújítás díj: 1990 EUR, tartalmaz:
- Az alapítvány és vállalat ügynöki díját,
- Alapítvánnyal és vállalattal foglalkozó bejegyzett iroda díját,
- A névleges igazgatók díja az alapítványban és vállalatban
- Levéltovábbítási díjak az alapítványban és vállalatban
Ennek a cégstruktúrának az ára : 3990 EUR
Amennyiben érdekli ajánlatunk, vagy további információt szeretne, kérjen ingyenes konzultációs időpontot:
info&offshore-online.net
|